A márna story
Érdekes, hogy bár csak kilométerekre lakom Európa második legnagyobb folyójától, ami egyben Magyarország legnagyobb vízhozamú folyója is (hosszban csak második, mert a Tisza majd másfélszáz kilométerrel vezet!), a Duna mellett, mégis gyerekkoromban csak kevésszer horgásztam rajta. Valahogy olyan elérhetetlennek tűnt a meghorgászása. Már bánom, hogy nem szántam rá több időt. Ebből adódott, hogy amit akkor elmulasztottam, azt mostanság próbálom bepótolni, mert a horgász berkekben jár egy mondás, miszerint aki a Dunában tud halat fogni az minden vízen megállja a helyét. Amit anno kihagytam, azt most kell pótolnom, nincs mese. Talán majd ez hozzásegít a mindennapok eredményesebb horgászatához.
Számos kiváló írói vénával megáldott szerzőtársam tollából született már, ami az öreg folyónk halainak megfogását bemutató írás. Azonban kevés olyan van köztük, ami a Duna feederbotos horgászatát taglalja. Így nagymennyiségű információgyűjtés után, nem volt más hátra, meglátogattam a „Öreg Hölgyet”.
Infóhalászat
A legfontosabb dolgok, ha a nagy Dunát látogatjuk meg, hogy bizony nem árt egy jó idegenvezető. Ha nincs ilyen ismerősünk akkor elképzelhető, hogy sok időt kell eltöltenünk a megfelelő hely kiválasztásával. Aztán ahol „húz a víz” és sóderes az alja, ott a márna. Valamint még az etetőanyag mennyiségére hívták fel a figyelmem a jóakaróim, bizony nem szabad fukarkodni a minőségi élő anyagban gazdag keverékekkel. Ennyi hasznos infóval a tarsolyomban már láttam előre, nem lehet hibázni, csak jó helyet válasszak. Az elején említett közeli Duna szakasz, azaz az ercsii részről sikerül olyan értékelhető infót gyűjtenem, amivel már nyugodtan mertem belevágni egy igazi dunai feederezésbe.
Minden, ami márna szem-száj ingere: nehéz ragadós etetőanyag,
főtt búza, forrázott csontkukac, nehéz folyóvízi föld.
 |
 |
Elengedhetetlen a csontkukac, egy marék
csalizni, egy fél liter forrázva horgászni.
Előző este
Ha márna, akkor nagy szemcsés nehéz etetőanyag. Ha nagy szemcseméret, akkor rengeteg idő a megfelelő átnedvesedéshez. Ezen alapgondolatok miatt, a horgászatot megelőző este 4 kiló (írtam! Nem szabad fukarkodni) szuper folyóvízi keverékre öntöttem először kevesebb, majd még vizet. Már szinte túlvizezve hagytam magára a pince hidegében. Tudtam, ha most vizesnek tűnik, a következő napon pont jó lesz az állaga. Az első napsugarakkal keltem, nem akartam sötétben indulni, hiszen a hatalmas folyamon nem sok horgásszal kell osztozni. Talán már nyolc is elmúlt mire a partra értem, a gyorsan szaladó vízen kívül sajnos némi szemét fogadott a parton. A víz hozta.
Aromának mi más jöhetne szóba, mint a sajt…
Minden összekeverve így néz ki, a márnáknakbiztosan tetszik majd.
Parti „cumó”
Az izgalom hevében, amit az elmesélt élmény dús horgászatok generáltak, mint a villám pakoltam ki kis motyóm a vízparton. Láda, kellően magasra, hogy a dunai hajók nehogy megtréfáljanak a hullámaikkal, egy stabil helyre került, mellé a tálca, hogy minden elérhető helyen legyen. Egy 4,2-as botot nyitottam, nem többet. Ebből is az egyik legerősebbet (up to 150g), és hozzá egy közepes spiccet (ami jelen esetben is 3 unciát jelent). A végszereléket pillanatok alatt a vízparton állítottam össze, a szereléke lelke a feltuningol, túlnehezített kosár (szerko 3-4) volt, amihez elengedhetetlen a fonott dobóelőke. Ez egyébként a kagylós terep miatt is jól jöhet. A szabadon csúszó forgót egy apró gumigyöngy tartotta kordában, egy apró dupla forgó végébe meg az előke zsinórt hurkoltam bele. Készen is volt a parti „cumó”…
Vastag, erős húsú horgot válasszunk, mert a
márnának kagylón edzett szája van.
Mostanában figyelemmel kísérem a vízhőfokot.
A mélyvízbe
Mindent kéztávolságba pakoltam, majd megkezdtem a „tanulást”. Etetni márpedig kell, akárhol horgászunk. Ezért „üreshorgos” de tömött kosaras dobással kezdtem, és figyeltem a szerelék, a kosár hogyan viselkedik a mederfenéken. A több mint 200 gramm hatalmas csobbanással ért vizet minden alkalommal, s gyorsan az 5 méter mély sóderágyra ért. Ott csúszott még pár métert, majd beállt. A tizenegyedik dobást már csalizva tette meg a horgom, bízva a gyors kapásban. A horogra két vérbeli, harcos trágyagiliszta került, a végén megtámasztva 3 csontkukaccal. Igazi márna szendvicsként várta sorsát, benne a PR39-es erős horoggal.
 |
 |
Az alap 3 oz (3 uncia: ~90g.) súly igen kevésnek bizonyult, ezért felkerült egy és…
…még egy extra súlyozás a kosárra. Ezek öntapadós vasból készült súlyok. A vége 150 gramm!
A nagyméretű horgon sok csali elfér, 2 szál giliszta 3-4
csontkukac eredményes volt.
Megtöltve több mint 200 gramm lett, ehhez már bot kell,
hogy el tudjuk dobni a kellő távolságra.
Nem vártam sokáig, 5-7 percenként újat dobtam, hiszen ezért kevertem ennyi etetőanyagot. Úgy a 15. dobásnál járhattam, amikor a kosár a beállás (értsd: megáll a sodrásban) helyett csak úszott tova, majd egy hatalmas rántással jelezte a spiccem, igen ott a márna. Rutinból hatalmas vágtam be, s mintha köbe akadtam volna. De a kő egyszer csak elkezdett bólogatni, majd kért vagy 10 méter zsinórt. Remegő kézzel adagoltam, és ekkor ocsúdtam fel, ez az amiért jöttem, márna van a horgon.
Az erős felszerelés gyorsan megtörte a hal erejét, nála csak én voltam jobban meglepődve, amikor megláttam „csak” másfeles forma sodrófa alakú bajuszos küzd a horgon. Ekkor még nem is sejtettem, mi lesz, ha egy nagyobb, ne adj isten egy kapitális halat akasztok. Mivel az információk szerint ezek a halak is nagy csapatokban járnak, gyorsan újat dobtam. Egyrészt mert még több etetőanyag kerül a vízbe, megállítva a halat, másrészt meg hogy minél előbb újabb halat fogjak. A második, vagy a harmadik dobásom egy picit lejjebb sikerült, ezáltal a kosár is vagy öt méterrel a megetetett hely alatt állt be. Egy perc sem kellett folyamatos rázás jelezte hal van a horgon. Gyors fárasztás után a szákomban egy termetes jászkó pihegett. Járulékos hal, a márnák miatt nem az etetésen, hanem alatta szedegeti a „maradékot”.
 |
 |
 |
 |
Egy dobás, egy hal
A csapatokról szóló információk helyt állónak bizonyultak, mivel a fogások hektikusan jelentkeztek. Ha hosszabb ideig nem volt kapás, és utána jött egy márna, akkor a következő dobás is halat adott. Feltehetően, ha megfelelő mennyiségű csalit sikerült volna bejuttatni, akkor hosszabb ideig megállt volna a raj. Úgy a hetedik márna környékén járhattam, amikor egy hatalmas rávágás után a halam, mint a torpedó, megindult a Duna közepe fele. Alig volt időm a klipszből kiakasztani a zsinórt. Furcsán pumpált, úgy belefeküdt a sodrásba, hogy azt hittem egy uszályt fárasztok. Majd 20 percbe telt, amíg magam elé pumpáltam. Ekkor láttam mi volt az irtózatos nagy ellenállás oka. A márna nagyobb volt 3 kilónál, és a horog bizony a hátúszója tövében akadt. A nap eddigi legnagyobb hala volt, de nem így akartam megfogni. A horgászatra szánt időmből még két óra volt vissza amikor etetőanyagom gondosan elosztottam, és még egyszer alaposan megalapoztam a helyet. 15 hatalmas csobbanással jeleztem a márna Uraknak, ismét itt az ETETÉS ideje. Meg is lett az eredménye. Nem kellett csak tíz percet várnom, és ismét fáraszthattam. Majd újra és újra…
Leckeírás
A tanulás egyik fontos fejezete a házi feladat. Bár a horgászat alatt a legnagyobb halat nem „szabályosan” szájba fogtam, mégis rengeteg új dolgot tanultam. Ezeket rendszeresen leírom, hogy ha legközelebb tanulni megyek az „Öreg Hölgyhöz”, akkor legyen miből átismételni a tanultakat.
Persze magunkra is gondoljunk a vízparton, két
szelet kenyér között némi vitamin…
