Feederbot és fakanál

Pontokba szedtem egy közös horgászat felejthetetlen mondatait. Ezek köré épül az írás. Elnézést előre is a hölgyektől, nem áll szándékomban megsérteni senkit. Ismerőseim körében sokáig keresgéltem a megfelelő alanyt, a lányt egy feederbotos horgászathoz. Egy lányt, akinek óvatos beszólásait, majd egy írásban közzé tudom adni. Egy olyan lányt, aki nem sokat horgászott, de látott már horgászbotot, Klaudiát (a továbbiakban Klau). Őt kértem fel, hogy jöjjön el velem egy horgászatra. Vesézzünk ki néhány dolgot, hogyan is látja ő, azaz a női oldal.

Egy 24 órás horgászatra nem kevés felszerelés kell, főleg, hogy ilyenkor ősszel, amikor is hajnalban már hideg van. A rengeteg horgászfelszerelés mellé, a fél-sátrat és temérdek vastag ruhát készítettem be a kocsiba. Ezek mellé már csak élére állítva fértek az ő cuccai.

– Egy hétre megyünk? – kérdezte.

– Nem, de majd meglátod, mindennek hasznát vesszük. – nyugtattam az indulás előtt.

 A reggeli kávé mindenkibe életet lehel

Érdekes illatok!

Akarva, akaratlanul, persze a kocsiban sokféle „szag” terjengett. Illatnak mondta ő, a valójában kifinomult pontybajusznak megalkotott aroma finom illatkeverékét. Mert volt ott kagyló, rák, tintahal, mogyoró, vanília vegyesen, egyszóval minden. Negyed óra magyarázkodás kellet, mire elmagyaráztam, ezek nem romlottak, szándékosan ilyen az illatjuk. Az első egy kilométert azonban csak lehúzott ablakkal volt hajlandó megtenni, ami valahol megérthető, mert korántsem tudja mindenki elviselni elsőre.

Úticélunk Agostyán volt. Meghívásos, baráti összejöveteles, amolyan beszélgetős horgászat. A másfél órás út alatt megpróbáltam a lehető legtöbbet elmondani, hogyan is fognak a többiek horgászni. Hogyan is kellene nekünk mindezt felülmúlni.

Ez jó! - ennek finom az illata.

Jerry, az etetőegér

Nem titok, hogy nagyon sok olyan horgász barátom van, akik főleg inkább a bojlis horgászatot követik. A stégünkön is osztoztunk egy bojlis fanatikussal – ebből kifolyólag legalább volt összehasonlítási lehetőség, de nem is a felszerelések különbsége volt a leányzó szemében érdekes, hanem az etetési módszer. Karesz haverom ugyanis elhozta magával a távirányítható etetőhajóját. Persze voltam olyan talpraesett, hogy elkértem etetni, de Klau nem a csónakot látta benne, ami több kiló ponty csemegét tud a parttól több száz méterre bevinni, hanem „Jerry egeret”. Azaz, egy egér alakú etetőhajót, fülekkel, szemekkel, ahogy a mesében. Hát, mindenki döntse el kedvére a kép alapján. Mindenesetre a vízen úgy szaladgált a kis sárga, tele kukoricával, mint egy mérgezett egér. 
Jerry, aki eredetileg nem egér, hanem etetőhajó

Ezek a szép színes golyók mire jó?

A csali mustra a parton folytatódott. Az aromák után előkerültek a különböző horogcsalik. Közöttük egyből szemet szúrt neki a kis asztalon egy átlátszó üvegecske, telis-tele apró színes gömböcskékkel.

– De szépek, ezek pontosan mire is jók? – kérdezte.

A hosszú magyarázkodást mellőztem, a válasz egyszerű volt.

– Lebegtetni! Ilyen anyag van a mentőmellényben is! Meglebegtetni az esetleg túl nehéz csalikat. Vagy csak egyszerűen elkönnyíteni, hogy ne merüljenek az iszapba. Mindjárt kipróbáljuk. – nyugtattam a türelmetlent.

Előkerültek a kis tégelyek is. Egyikben finom epres-krémes aroma volt.

– Óvatosan mert erős az aromája! – mondtam. Majd ezt követően egy igen tömény, erős fokhagyma koncentrátum került a kezébe.

– Ez foghagyma, a többit lehet kihagyom! – rázott le gyorsan és határozottan.

– Sohasem tudhatja az ember, mikor, melyik lesz nyerő! – magyarázkodtam miközben a többi tíz-húsz aroma között tallózgattam.

 
Ezt inkább a kukába kellene önteni

Hírek a nagyvilágból!

Kiszaladtam a kocsihoz némi üdítő utánpótlásért, amikor visszaértem a következő látvány fogadott. A kisasszony kezében magazin.

– Írnak valami érdekeset!? – mondtam –, ha horgászni megyünk, ritkán szoktunk újságot hozni magunkkal, akkor is csak horgász újságot. Érdemes a sorok közül néha a spiccre is figyelni. Annak a rezdülése mindent eldönthet. Főleg azt, hogy fogunk-e halat vagy sem. A horgászat amúgy nem unalmas, ha nincs kapás, lehet esetleg olvasni, vagy jókat lehet beszélgetni. – magyaráztam neki. Le is tette egy kis időre. Aztán persze kiolvasta minden betűjét. ?

 
Ne a bulikat lesd, hanem a kapásjelzőt! Most horgászunk, bulizni holnap mész!

A nagyhalat mindig visszadobjuk?

Az egésznapos horgászat alatt volt időnk beszélgetni. Persze azért néha, - de tényleg csak néha - fogtuk is halat. Ahogy a kisebbeket visszaengedtem az éjszaka leple alatt fel sem tűnk neki. De, aztán amikor ő fogott egy szebb és nagyobb pontyot előjött egy lényeges kérdés.

– Miért kell visszaengednünk, miért nem visszük haza, ha már egyszer megfogtuk?

Próbáltam körültekintően elmagyarázni az okokat.

– Itt van egy a szabály, ami a tóra érvényes, hogy az ilyen nagy halakat védeni kell (tudom, ezzel egyesek vitatkoznak, hogy valóban ez jó-e). Ezek a halak adják a következő nemzedékeket, amit majd egyszer megfog valaki. Aztán meg, ha meglátnád, hogy milyen zsíros egy ekkora, közel tíz kilós hal biztosan nem ennél tőle. – magyaráztam.

Annyira meggyőztem, hogy ezek után már a kisebbeket is azonnal vissza akarta engedni.

 
Gyorsan fotózz, mert alig bírom tartani…

Rend a lelke mindennek

Tartja a közmondás, a kisasszony megelégelte, hogy minden kéztörlőm csurom víz. Egy vödörben kiöblítette őket, majd szépen sorban kiteregette az első, s egyben legstabilabb tárgyra a stégen: a bottartó állványra. Ezt már én is nevetem, készítettem egy fotót, s már ezek a mondatok keringtek a fejemben…

Mire nem jó a rod-pod? Most pl. fregoli.

Természet a lencsevégen

A nyugalom kellős közepén, pont, amikor mindenki kezdte élvezni a felkelő nap sugarait, Klau felpattant. Ha már a kint vagyunk természetben, akkor bizony készít sok-sok fotót. Kezébe nyomtam a gépet, s lelkére kötöttem:

– Csak a vízbe ne ess bele, és lehetőleg ne ejtsd be gépet!

Majd egy óra séta után széles mosollyal tért vissza.

– Azt hiszem sikerült! – mondta.

Rengeteg képet készített, madarakról, bogarakról, nádról, mindenről ami a vízparton megtalálható.

Csúzlizhatok én is?

Először még éjszaka hangzott el ez az ártatlan kérdés. Majd másodszor már kora délelőtt. A válasz természetesen mindkét esetben igen volt, de az éjszakai hamar kudarcba fulladt, egyszerűen nem láttuk hova esnek a golyók. A nappal aztán ismét próbálkozott. Került minden a csúzli kosarába: pellet, bojli, etetőgombóc, kipróbálta mind. A bojli jött be a legjobban, mert, ahogy mondta, olyan szép gömbölyű, és jól száll. Pár zacskó bojlit ellövöldözött a délelőtt folyamán. Sajnos eredménye az nem nagyon lett. Pár kapásnál tovább nem jutottunk, de úgy gondolom, eme horgászatnak nem ez volt a fő célja.

Lő, de nem a mamám