Felszíni csukák

Be kell vallanom, hogy eddig csak balinra használtam ezt a módszert főként, ott igen eredményes a popperek és a „Walk the Dog” csalik használata. A mérhetetlen sok internetes videó böngészésével láthatjuk, hogy ez a technika mennyire hatékony és jó magam is úgy gondoltam, ki kell próbálni.

Kell hozzá hit, bevallom az első próbálkozásaim nem jártak sikerrel, de nem adtam fel és tovább mentem az úton. Persze az ismétlés erősíti a tudásunkat, minél többet gyakoroljuk, a tapasztalataink annál jobban sokasodnak és idővel megtanuljuk, egy-egy csalit miként kell vezetni. Igen, ez csalinként is változhat, mert kicsi bár, de van különbség a különböző csalik optimális vezetésében.

Csukára is próbáltam hazai vizeken a felszíni pergetést és adott is halat, de más technikákkal eredményesebb voltam. Illetve nem is jártam mostanság olyan vízen, ahol igazán erős lett volna a csuka állomány, ezért nem volt értelme erőltetni.

Korábban már volt szerencsém a Duna Deltában horgászni, akkor tapasztaltam, hogy igen is van létjogosultsága a felszíni csukázásnak! A Duna Delta ismeretlen és nehéz volt első próbálkozásra. Láttam filmeket, de nem érzékeltem akkor azt a mennyiségű vízi növényzetet, ami megnehezíti a horgászatot. A rengeteg csalinak, amit vittünk, nagy része itt használhatatlannak bizonyult! Képzeljünk el egy focipálya vagy annak többszörösén elszaporodott töklevelet, hínárt, és egyéb növényzetet. Hatalmas felhőkben elterjedt békanyálat, amiben semmit nem lehet elvezetni. Itt egy csali jöhet számításba, amit a lehetetlen terepen alkalmazhatunk, az a béka. Nálunk a Tisza tó elárasztott és a Velencei tó eldugott, Dinnyés és Pákozd közötti öblei, ami hasonlíthatnak ezekre a területekre. Ma már azt mondom, hogy biztos ki fogom próbálni egyszer ezeken a helyeken is a kint szerzett tapasztalataimat, biztos itt is eredményes lesz.

Az ez évi utazásunkra a PredátorZ kínálatában megtalálható békákra koncentráltam. Méretükben (5-6cm), súlyukban (13-16g) kicsi az eltérés, inkább színükben különböznek jelentősen. Napközben, verőfényes időben a sötétebb tónusok voltak jók, ahogy befelhősödött, vagy esteledett, a sárga szín is beindult.

Vezetés és önuralom

A csali vezetés nagyon nagy önuralmat igényel. Pontosabban a kapás lereagálása! De nem szaladok ennyire előre, kezdjük azzal, hová is dobjuk be a békát. Keressünk olyan foltokat, ahol van szabad vízfelület, ne tévesszen meg minket, mert ott is pár centivel lejjebb már összefüggő a hínár. Dobásunk legyen hosszabb, mint a vízfolt szélessége, dobjunk túl rajta. Nagy ívben repüljön a béka, a benne lévő súlyozásnak köszönhetően hassal lefelé fog érkezni a békanyálra. Nagy loccsanás fog következni, ami jó, ugyanis erre felfigyel a csuka. Botot tartsuk felfelé és kisebb spicc pöccintéssel ugrasszuk a vízbe a békánkat. Ennél a pontnál ketté kell választanunk a csali vezetését. Ha aktív a csuka, akkor folytassuk a behúzást, akár lassan, folytonosan, vagy rezegtetve. Látni fogjuk, hogy a semmiből fog felrobbanni a víz, de ha nagyobb a szabad vízfelület, akkor azt is láthatjuk, hogy rámozdul a csuka és toló hullámok közepette érkezik a csapás! A másik eset, ha nem aktív, akkor a vízbe ugrasztás után hagyjuk ott a békánkat, ne is mozdítsunk rajta. Akár 4-6 másodpercig is hagyjuk ott neki, mert sokszor ekkor robban rá, ha nem akkor ugrasszunk egyet rajta és megint várjunk. Na, ilyenkor kell a tapasztalat, hogy épp melyik sebesség a fogósabb, de dobást dobás követve ez ki fog derülni. Mindkét technikának a legfontosabb része az most következik. Ez pedig a bevágás, az akasztás! Ezt mindenki elrontja, én is elrontottam, mert felfokozott állapotban nehéz uralkodni magunkon.

A pergetés szinte mindegyik műfajánál gyorsan kell reagálnunk kapáskor, nem tétovázunk, ha érezzük az ütést már be is vágunk. Ez benne van a kezünkben, automatikusan mozdulunk, villámgyorsan. Ha ennél a technikánál sietünk, akkor nem fogunk egy halat sem. Ha látjuk, hogy rávág a csuka a békára, akkor meg kel győződjünk arról, hogy valóban a szájában van-e a csali. Több esetben előfordult, hogy felrobbant a víz, nem csináltam semmit és ismét rávágott a békára, sőt harmadszorra találta csak el. A dús növényzet közepén nem is láttam már a békámat, hisz jól feltúrta a kroki a terepet, ekkor a zsinóromat figyeltem. Amikor láttam, hogy a zsinór elindul valamelyik irányban, akkor elkezdtem számolni magamban, majd 3-5 másodperc múlva vágtam be neki. Csuka ebben az időben, amíg kivárunk, egyet forgat is a szájában a békán és ha ezt ki tudjuk várni, akkor nagyobb a valószínűsége a jó akadásnak. Még így is maradt le hal és minden egyes csuka szájszélesen akadt meg.

Ez után hatalmas harc veszi kezdetét, hiszen a csuka egyből a hínárba, töklevélbe rohan, tör lefelé. Védekezése eredményes, sok esetben be kellett menni a halért, mert nem tudtuk kihúzni azt. A szerelésünket erősen meg kell dolgoztatni, hogy ebben a harcban állva maradjunk.

Azokon a kitakarított részeken, amit akár közlekedésként szolgáló csatornának is nevezhetnék, ahol 1.5 méteres vagy akár 2 méteres víz is akadt, akkor spinnerbait-ek vagy a nagyobb testű wobblerek bizonyúltak eredményesnek. Az Arrow vezetése is eltért a megszokottól. Az egyenletes bevontatásnál a terelő lapátjának köszönhetően is jól veret, így is adott halat, de eredményesebb volt, ha Jerk mozdulatokat alkalmaztunk és időnként meg-megállítottuk.

Igazi öröm peca volt, igazi vad csukákkal! Persze a sok hal annak is köszönhető, hogy rettentően haldús a környezet. A csukák mellett számos csapó sügér is érkezett, mondanom sem kell a csukás csalit ütötte, verte! Azt is tudni kell, hogy mi egy védett területen voltunk, ahol nem lehet a halat elvinni, sőt folyamatosan erősítik a csuka állományt. Hallottam olyan helyekről a Deltában, hogy a víz, erősen le van már fosztva, amit érnek visznek és már messze nem annyi a hal, mint régebben. Ha útra kelünk, akkor győződjünk meg a körülményekről és vágjuk bele! A területek hatalmasak, elképesztően izgalmas a természet, szemet gyönyörködtető vadvilág ez.

Írta: Hodula Tamás