Ismeritek Mr. Tourteau-t?

Röviden TTX-nek is hívjuk.

Valamikor még ifjú horgász koromban történt, hogy egy baráti társalgás közepette kaptam fel a fejem, e nem mindennapos megnevezés (tourteau, ejtsd: tortú) hallatán. Fogalmam sem volt, hogy vajon eszik-e vagy isszák, de főként nem, hogy horgászati célokra is kifejezetten alkalmas. Érdeklődve hallgattam, majd a későbbiekben egy kis utánajárással kiderítettem, hogy voltaképpen a kukoricapogácsáról folyt a nyilvános disputa. A beszerzése azért abban az időben közel sem volt annyira egyszerű, mint napjainkban. Szerencsére ma már csak bemegyünk a egy horgászboltba és kérünk egy zacskónyi „tortut". Nem fognak minket kinevetni vagy elzavarni, ez biztos.

De mi is valójában a tourteau vagy egyszerűbben kukoricapogácsa?
Ez a termék nem más, mint a kukoricacsíra olaj gyártása során keletkező és horgászati célokra kiválóan alkalmas másodlagos termék. A préselt és olajban elszegényített csíra szárított kivitelben, összetörve vagy darálva kapható, ez még rengeteg értékes tápanyagot és fehérjét tartalmaz. Mivel hazánkban még mindig nagy arányban használják a kukoricát a halak táplálására, így a kukoricapogácsa egy rendkívül hasznos és hatékony adaléka (csak adaléka, mert töményen eltelíti a halakat) lehet horgászatainknak, már ha élünk a lehetőséggel és használjuk. Ennek egyik bizonyítéka, ez a késő őszi kis történet...

Minden a fák lombjainak hullásával kezdődött. Bevallom, már kezdem megszokni, hogy a tél után gyakran átmeneti évszak hiányában hirtelen a nyár következik. Amikor egyszerre hirtelenjében kisüt a nap, és már csak azt veszem észre, hogy rövidnadrágban horgászom. Ez mostanában talán nem is oly ritka jelenség. Viszont a nyár utáni hirtelen lehűlés némi aggodalommal töltött el. Október volt, és az „indiánnyár" helyett kaptunk éjszakára jó kis mínuszokat, talaj menti fagyokat és a hegyeinkbe elszórtan havat. Lélekben és gyakorlatban is már felkészültem a váratlanul korai télre. Előkerült a meleg ruházat, bélelt sapka, bónuszként az autóra is felkerültek a téli gumik. Amikor meg beköszöntött a november rájöttem, hogy elhamarkodott döntések sorozatát hoztam meg. Enyhén szólva is szeszéjesre sikeredett ez a hónap is, amikor a kora tavaszt idéző 20°C-os verőfényes napsütésben sétálhattunk. Mondhatnám vagy akár énekelhetném is, hogy „ki érti ezt, ki érti ezt...?"

Én biztosan nem!
Azaz, hogy igen, mert horgászni időjárástól függetlenül márpedig kell! Persze ez nem alapszabály és nem is kötelesség, de a fanatikus és megszállott horgászt tényleg semmi nem tántoríthatja el szándékától, legfeljebb elkedvetleníti.

Valahogy így jártam én is, amikor a reggeli órákban hozzáláttam a szélvédő jégmentesítéséhez. Ez így október havában a hajnali „mínusz kettőben" nem is volt meglepő. Egy erőltetett mosolyt csalt arcomra az, hogy a problémával nem egyedül állok szemben, ugyanis a szomszédaim is már szorgalmasan kapargatták, akár valami nyereményt rejtő sorsjegyet, a sarki lottózóban. Erre a napra egy kis magánkezelésű tóra kaptam meghívást régi ismerősömtől, Feritől. Éppen kapóra jött így ősz derekán, mivel amúgy is egy jó pontyhorgászatra voltam kiéhezve. Arra a megbízható információra alapoztam felkészülésem, hogy ezen a kis tavacskán a pontyállomány még egy hete igen intenzíven táplálkozott. Nosza rajta rakóst a táskába és „uccu neki" mihamarább a partra. Viszont a kérdés, hogy milyen csalit és etetőt vigyek magammal megoldandó feladatként állt előttem...

Ne süssed, inkább töltsd meg!
Ekkor jött a hirtelen ötlet, hogy mit szólnának hozzá a fehérhúsú nagytesók, ha vinnék egy kis kukoricapogácsát ajándékként. De nem ám a hamuba sült változatát a nagymamától, viszont valami hasonlóan ínycsiklandó és étvágygerjesztő csemegét. Egy kicsit különlegesebbet a már megszokottól. Eltérő módon szerettem volna szervírozni a terítéket, ezért döntöttem úgy, hogy nem az etetőanyagba elkeverve kínálom, hanem ínyenc módjára szemes anyaggal megtöltve fogom az orruk elé tenni.

Nagyhalaknak egy kis „szuvenír". Fontos! Inkább többször kevesebbet, mintsem elsőre sokat!

Valóban elegendő lehet ennyi is?
Miért ne! Miért érveltem mellette? Mindenképpen valami magas tápértékű minőségileg is kifogásolhatatlan táplálékkal akartam előrukkolni. Sokan ilyenkor már csak az élő csalétkekre alapoznak, az én elképzelésem egy kicsit eltért ettől. A víz már elég hideg volt ahhoz, hogy nagyobb mennyiségű etetőanyagot használjak fel, viszont annak a kis mennyiségnek, amit a vízbe kívántam beszórni kellőképpen vonzónak és csalogatónak kellett lennie, hogy a lehűlő vízben is hatékony legyen. Most már ez a kérdés is el volt döntve, lássuk, hogy miként készítettem el a királyi csemegét.

Magvakkal töltött ínycsiklandó csemege:
Első lépés: Egy zacskónyi kukoricapogácsát enyhén megnedvesítünk. Fontos, hogy nem szabad túlvizezni, mert akkor semmire sem tudjuk majd felhasználni. Az arányok gyártónként változhatnak, így tapasztalat hiányában tartsuk lelki szemeink előtt a „többször kevesebbet" elvet. Mivel kis időt vesz igénybe, amíg a kukoricapogácsa átnedvesedik, így közben hozzáláthatunk a szereléshez, pakoláshoz.

Tipp: Az adagolt víz aromásításával még tovább fokozhatjuk a hatékonyságát.

A magmix tökéletes erre a célra. A „massza" finomhangolása.

Második lépés: Szórjuk a magokat a félig felázott kukoricapogácsára, majd keverjük össze. Közben ne nyomkodjuk, csak finoman keverjük el benne. Egy kiló feláztatott pogácsához akár 50-60 dkg magot is hozzákeverhetünk. Fontos, hogy ha konzerves kukoricát teszünk bele, akkor előtte a levétől szabadítsuk meg, így elkerüljük azt, hogy túlnedvesítjük.

Harmadik lépés: Picit hagyjuk megint állni, majd tegyünk egy kísérletet egy gombóc elkészítésére. Sikeres próbálkozásunk esetén nincs is további teendőnk hátra csak az etetés és a halfogás. Amennyiben még nem megfelelő a tapadása úgy egy „spricni" segítségével kezdjük el óvatosan nedvesíteni, majd tegyünk ismét egy próbát. Érdemes türelemmel végezni ezt a műveletet a végső állag eléréséig.

Akár nagymami gombócai. Mit is művel a víz alatt?

Bont, elterül, majd csalogat. Igazán impozáns.

Ez így a leírás alapján időigényes műveletnek tűnhet, de mindösszesen harminc percet igényel. Aki viszont nem akar vele a vízparton „bíbelődni", hanem az értékes perceket horgászattal szeretné tölteni, az inkább készítse el otthon már előző este. Én nem így tettem, ugyanis amíg pakolásztam és szerelgettem bőven volt ideje a „masszának" feláznia. Nem kapkodtam, mert jobban szeretek úgy nekiállni a horgászatnak, hogy minden a kezem közelében elérhető távolságban legyen. Némi aggodalmat véltem felfedezni vendéglátóm Feri arcán, aki mindinkább szorgalmazta a szerelékem mielőbbi bevetését...

Szereljünk és etessünk:
Az átlagosan 1,5m-es mélységű vízhez és a pocakosabb tólakókhoz próbáltam a szerelékem összeállítani. A 0,5 g-os terhelhetőbb úszót 0,18 mm átmérőjű főzsinórra rögzítettem. A súlyozást szolgáló sörétólmokat egybehúztam. Előkének 30 cm hosszú 0,16 mm átmérőjű zsinórt kötöttem 14-es horoggal, majd ezt teljes hosszában a fenékre fektettem. Időközben a kukoricapogácsa is elérte a kívánt állagot, így könnyedén lehetett gombócokat formálni belőle. Jöhetett az etetés. Az elővigyázatos halakra való tekintettel a „poharazás" mellett döntöttem. Persze nem az italos pohár mellett, hiszen a horgászat után még a hazafelé út is hátra volt.

A látszólag kicsi gombóc is lehet nehéz, 11 méteres távolságban.

Tipp: A már lehűlt vizeknél törekedjünk a minél csendesebb etetésre. Amennyiben mégis a kézi beszórás mellett döntünk, úgy készítsünk kisebb gombócokat. Így késő ősszel kerüljük a túlzott csobogást.

Mindent bele!
A kukoricával történt felcsalizást követően az első vendégemre bő negyedórát vártam. A kapás villámszerű, a hal kirohanása megrendítő erejű volt. Az ösztönei parancsára vadul a közeli nád oltalmába igyekezett. Reményt vesztve figyeltem a küzdelem további folytatását. Vajon ki lesz az erősebb az előke vagy a hal? A gumi szinte pattanásig feszült, de végül is győzött a túlerő. A visszafordítást követően már csak terelgetni és szákolni kellett. Egy szépséges és egészséges tükrös lepett meg, amelynek termetes farokuszonya láttán érthetővé vált számomra, hogy mitől sikeredett a kitörése oly erőteljesre.

Ez már munka a javából...

A másodiknál sajnos már közel sem volt ekkora szerencsém. Termetesebb és még vadabb ellenfelem messziről elkerülve társaságom a hajszálelőkét játszi könnyedséggel szakította el. Nem is volt kérdés, hogy a szereléken óvatosan bár, de lehet „durvítani". Jelentem megtettem és a siker így sem maradt el!
A vastagabb előke alkalmazásával sem álltak odébb fenevad barátaim. Telt-múlt az idő és a csillapíthatatlan étvágyú kerekhasúaknak meg annyira ízlett az eleség, hogy folyamatosan szákolást rendre szákolás követett. Annyira belemerültem már ebbe az élménygazdag paradicsomi pecába, hogy egyik pillanatról a másikra a nap búcsú nélkül odébbállt. Nem tétováztam, szaporán a holmik elcsomagolásához láttam majd, azért, hogy a memoárhoz még némi képi anyag is társuljon összeálltunk a népes kis csapatommal egy röpke fotó erejéig.

A hazafelé tartó úton eljátszottam a gondolattal, esetleg mi történt volna, ha nem kukoricapogácsát használok. Vajon akkor is hasonlóan sikeres horgászatban lett volna részem?

Talán igen, talán nem, de szerencsére azt használtam...

Írta: Tóth Henrik
Fotó: Tóth Henrik, Erdődi Zoltán