Tokhal és a Carp Zoom barátsága
A tokhal az óvatosabb halak csoportjához tartozik, eddigi tapasztalataim, hogy inkább a délelőtti órákban szeretnek táplálkozni. Ha egy tokhal rátalált a csalinkra, többször fölé úszik, farkával felkavarja a vizet és a lebegő darabkákat szippantja fel. Nem egy esetben előfordult, hogy a farokuszonyába akadt a horog, ami a fárasztást megnehezítette. A nyári melegben napközben észre lehet venni őket, ahogyan a part szélén a sekélyebb vízben napoznak.
Felszerelésemet legutóbb is előkészítettem és igyekeztem az elmúlt évek tapasztalatait bevetni, s horogvégre csalni kedves „cápabarátaimat". A melegedő vízben különösen kedvelik a Carp Zoom palettán lévő halibutos pelleteket. Horgomra Bloody halibut horog pelletet, 8mm-eset tettem, enyhén meglebegtetve, mellé fűztem pva fonalra még pár szemet, s az egészet bele mártottam halas-véres plasma dipbe. Másik variációként Henrik horgásztársam által ajánlott pasztát is rádolgoztam pelleteimre, ami nemcsak a tokhalaknak tetszik, hanem a potykák sem tudnak neki ellenállni, de ezt majd legközelebb.A már megakasztott hal fárasztása látványos, kiugrik a vízből és fejét rázva próbál megszabadulni a horogtól. Hevesen menekül, amurhoz hasonló viselkedést produkál, kisebb példányok is erős ellenállást tanúsítanak, végsőkig küzdenek. A hal visszaengedésére különösen oda kell figyelnünk, pár pillanatot igénybe vesz, mert nehezen térnek magukhoz, ha már az élményt megkaptuk tőlük, azt a pár pillanat odafigyelést igazán megérdemlik.
Egy kis összefoglaló a tokfélékről:
A VIZA:
Teste vaskos, mozgása egy kissé nehézkes. Orra tompa, bajusz szálai hengeresek és rojtosak. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Rendkívül lassan, de óriásira növő faj. Ivarérését csak 12-18 éves korban éri el, de 100 évig is élhet. Maximális hosszát 9 m-re, testtömegét 1500 kg-ra becsülik. Sajnálatos módon hazánkban ez, és a többi vándorló tokféle előfordulása (vágótok, sima tok, sőregtok), a Vaskapu megépítése és a vízszennyezettség fokozódása óta gyakorlatilag megszűnt. Az 1950-es években azonban mind a négy faj gyakori volt a Duna és a Tisza vízrendszerében, gyakran óriási (100-500 kg) példányai is előfordultak a halászzsákmányokban. 1970-es években Magyarországon sikeres kísérleteket folytattak a kecsege és a viza keresztezésével. A hibridet "vicsegének" nevezték el. A Fekete-tengerben élő vizák 80 %-ban halat, 15 %-ban rákokat és 4 %-ban puhatestűeket fogyasztanak. A halfaj a levéltári anyagok alapján egykor hazánkban meghatározója volt nemcsak a dunai, hanem a tiszai halászok jövedelmének is.
A KECSEGE:
Nagyobb folyóink lakója, ahol a vízfenék közelében kisebb nagyobb csapatokban keresi táplálékát. E táplálékot a homokban, iszapban vagy kövekre tapadva élő rovarlárvák, apró vízi csigák és növényi törmelék képezi. Az ivarérett állat testhossza 55-70 cm, súlya 1,5-2,5 kg. Ritkán nagyobb példányok is előfordulnak. A tokféle halak közül ez a faj kifejezetten édesvízivé vált. Legkisebb kifogható mérete: 45 cm. Vizeinkben már ritkaságszámba menő, védett tokfélékkel (viza, sőregtok, vágótok, simatok) téveszthető össze. A bajuszszálak alapján megkülönböztethetők, a kecsege 4 bajuszszála finoman rojtozott, hátra simítva elérik a száj szegélyét.
A SŐREGTOK:
A fajnév a latin csillag szóból ered. A teste karcsú, megnyúlt, orsó alakú. Az ormány feltűnően hosszú, kissé felfelé hajló, lapított. Ez a faji bélyeg jól elkülöníti a többi tokfélétől. A vértsorok között kicsiny csillag alakú csontlemezek vannak, egyik népies neve - a csillagos tok - is erre utal. A test színe a hátán egészen sötét, barnás fekete, az oldalán valamivel világosabb. Hasa fehér. Az ivari dimorfizmus sokkal kifejezettebb, mint a többi tokfélénél, az ikrások jelentősen nagyobbak, mint a hasonló korú tejesek. 13-14 éves korukban a nőstények 143-145 cm hosszúak, tömegük 11-12 kg, az azonos korosztályú hímek testméretei kisebbek, 134-136 cm és 7-8 kg. A folyószabályozások jelentősen csökkentették a faj ívó helyének kiterjedését. A fiatal sőregtokok első táplálékát rákok, rovarlárvák, árvaszúnyogok alkotják. Az idősebb példányok, a puhatestűek mellett apró gébféléket is fogyasztanak. Maximálisan elérhető kor 35-40 év. A szakirodalom szerint 220 cm-es testhosszt és 68 kg-os tömeget érhet el. Növekedése az első négy évben elég gyors, később lelassul. A folyamszabályozások előtt a Dunában Pozsonyig, a Tiszában Tokajig fordult elő. Utolsó ismert hazai példányát, amelynek testhosszúsága 100 cm volt, 1965-ben Mohácsnál fogták. Valószínűleg vizeinkből végleg kipusztult halfajnak tekinthető. Védett!
A VÁGÓTOK:
A viza mellett a legfontosabb tokfaj a vágótok. Mintegy ötven évre lehet becsülni a maximálisan elérhető életkorukat, amikor is testméreteik meghaladják a 250 cm-t és a 100 kg-ot. Növekedésük viszonylag lassú, a Dunában ívó állomány egyedei 11-12 éves korukban érik el az 1 m-es testhosszúságot és a 10 kg-os testtömeget. Dunában is gyakori, de hazánkba csak igen ritkán jut el. Védett. Néhány horgásztóba telepítik.
A SIMATOK:
Az irodalmi adatok alapján a maximális életkora közel negyven év is lehet, amikor kb. 2 m-es és 40-50 kg-os. Hazánk területén fogott legnagyobb példány hossza 170 cm, tömege 32 kg volt (Ercsi, 1940). Növekedési üteme hasonló a vágótokéhoz, az elsőéves halak kb. 23-29 cm hosszúak. A múlt század végén, még a Kárpát-medence több folyójának lakója volt. A sima tok táplálékát legnagyobbrészt a kagylófélék és árva szúnyoglárvák alkotják, de egyes irodalmi források szerint a Kaszpi-tengerben kifejezetten ragadozó életmódot folytat, a fenéken élő apró gébféléket fogyasztja. Védett faj.
A KÖZÖNSÉGES VAGY ATLANTI TOK:
E hatalmasra növő hal közeli rokona az egykor hazánkban, a Dunában megjelenő vizának. Mindkét halfajt alaposan megritkította a folyószabályozás, a halászat és a vízszennyezés. A tok nevezetessége, hogy e faj ikrája az igazi kaviár. Tekintélyes méretűre nőhet; egy angliai folyóban még a múlt században - 3,35 m hosszú és 283 kg súlyú példányt fogtak. A tok -akár csak a viza - teljesen ártalmatlan, ugyanis nincs foga. A tengerfenék vagy a folyó lágy iszapjában turkálva keresi apró élőlényekből álló táplálékát. Életét jórészt a tengerben tölti, íváskor azonban messze felhatol a folyókba. Nálunk sose volt őshonos, ellentétben a kecsegével, a vágótokkal, a sőregtokkal, a simatokkal vagy a vizával. Ennek ellenére néhány horgásztóba telepítik.
A LÉNAI TOK:
Szibériában nagy területen előforduló, gazdaságilag jelentős tokféle, amely állandó édesvízi életmódra áttért állományokat is alkot. Honosítási kísérletei 1982 óta folynak a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben. Sok horgásztóba telepítik és sikeresen visszafogják.
A kis történelem után a mai álláspont az, hogy sok magánkézben üzemeltetett tóba telepítenek tokhalakat, konkrétan a lénai- és a szibériai tokokat.
